A motoros arca hirtelen teljesen átalakult.
A „Rózsa” név számára nem csupán egy név volt. Egy seb volt, amely soha nem gyógyult be. Egy emlék, amely újra és újra visszatért.
Lassan a kislányra nézett. A gyerek félt, de a szemében volt valami ismerős… valami, ami fájdalmasan ismerős volt.
– Hol van az anyja? – kérdezte halkan, de a hangja olyan hideg volt, hogy még a konyha zaja is elhalkult.
A fiatal férfi megvonta a vállát, próbált közömbösnek tűnni.
– Ő adta nekem a gyereket.
A szavak a levegőben maradtak.
De a kislány hevesen rázta a fejét, és a motoros mellényébe kapaszkodva mögé bújt.
– Hazudik… – suttogta. – Elvitt… anya sikított…
Ez elég volt.
A székek megcsikordultak. Több motoros egyszerre felállt. Tekintetük megkeményedett. Ez már nem volt véletlen.
Az ajtó fölötti csengő élesen megszólalt. Két újabb bőrdzsekis férfi lépett be. Szótlanul. Bezárták az ajtót, és odaálltak elé.
Nem maradt menekülési út.
A fiatal férfi elsápadt, és hátralépett.
A motoros a mellényébe nyúlt, és elővett egy régi, kissé gyűrött fényképet. Óvatosan tartotta, mintha valami különösen értékes lenne.
A képen egy fiatal nő volt, lágy mosollyal. A nyakában egy farkas alakú medál lógott.
Ugyanaz a medál, mint a kislánynál.
A kislány megérintette a fényképet.
– Ő az anyukám…
A motoros szeme elsötétült. Már nemcsak fájdalom volt benne, hanem izzó düh is.
Ránézett a fiatal férfira.
– Rózsa az én nővérem.
Csend lett.
Olyan csend, amelyben a legapróbb zaj is hangosnak tűnt.
A fiatal férfi hátrált, amíg a falnak nem ütközött. A keze remegett.
– Én… nem tudtam… ez egy félreértés…
Senki sem figyelt rá.
A motoros egy lépést tett előre.
– Hol van?
A férfi hallgatott.
És ekkor a kislány halkan megszólalt — szavai megdermesztették a levegőt:
– Ő… még mindig az autójában van…
Egy pillanat.
Aztán minden egyszerre történt.
Az egyik motoros az ajtó felé rohant. Egy másik megragadta a fiatal férfit, és a falhoz szorította.
– A kulcsokat! – förmedt rá.
A férfi remegő kézzel a zsebébe nyúlt.
A motoros leguggolt a kislányhoz.
– Meg tudod mutatni, melyik az autó? – kérdezte lágyabban.
A kislány bólintott.
– Fekete… hátul áll… anya ott van…
A hangja elcsuklott.
És ez volt a legrosszabb.
Mert ez már nem gyanú volt.
Ez versenyfutás volt az idővel.
Az ajtó kivágódott.
A hideg levegő berontott.
A motorosok kirohantak — gyorsan, határozottan, mint egy megállíthatatlan vihar.
Bent pedig csak egy férfi maradt, aki túl későn értette meg, hogy a játéka véget ért.
És hogy most felelnie kell mindazért, amit tett.
Отправить ответ